SZOLGÁLTATÁSOK

MIT JELENT A TA-S SZEMLÉLET?

A tranzakcióanalízis (TA) a 60-as évektől kezdve bizonyítottan hatékony módja a személyes hatékonyság, önismeret, kommunikációs készségek fejlesztésének a privát életben és az üzleti világban egyaránt. Az egyik leginnovatívabb és a mai napig folyamatosan fejlődő pszichológiai irányzat.
A TA-ban egyszerű modellek segítségével érthetjük meg saját magunk és a környezetünk működését, ami lehetőséget ad arra, hogy ismétlődő mintáink logikáját felismerjük és szükség esetén újakat alakítsunk ki helyettük, olyanokat, amik ma már sokkal jobban működnek.
Összefoglalva tehát egy szemléleti keret, ami megragadhatóvá teszi az emberi működés logikáját, mindezt olyan módon, hogy az könnyen megérthető legyen, hiszen, ahogy Berne is vallotta: „a pszichológia mindenkié!”

KI LAKOZIK A FEJEDBEN?

A TA szerint mindannyiunkban van egy Szülő-én, egy Felnőtt-én és egy Gyermek-én és ezek a viselkedésünkben is megmutatkoznak, anélkül, hogy észrevennénk.

A bennünk élő Szülő az, amit a szüleinktől, nevelőinktől, számunkra fontos felnőttektől vettünk át. A Gyermek a bennünk lévő kisgyerek, akinek szüksége van szórakozásra, szeretetre és egészséges fegyelemre. A Felnőtt az itt és mostban van, a múltunk terhei nélkül.

Velem dolgozva fejlesztheted tudatosságodat és barátságot köthetsz a benned élő én-állapotokkal. Megismerheted korábban (nem feltétlen tudatosan) meghozott élet döntéseidet, amik ahhoz vezethetnek, hogy ma nehézségeket tapasztalsz. Ezt követően ezekről új, támogató döntéseket hozhatsz, hogy magabiztosabban birkózz meg az élet kihívásaival. Jobban fogsz tudni reagálni különböző helyzetekre és egyre több lehetőséget fogsz felfedezni, ezáltal egyre inkább az itt és mostra tudsz reagálni.

REFERENCIÁK

A következő számok összesítik az elmúlt évek során, egyéni és csoportos fejlesztések alatt szerzett tapasztalataimat.

Ügyfelek, akik vezetőivel és munkatársaival dolgoztam:

OTP Faktoring, OTP Bank, KPMG Hungary, Deutsche Telekom IT Solutions, Magyar Telekom, Lufthansa Systems, Air France – KLM, Vodafone Magyarország, Démász, MVM, NKM, Penny Market, Hydro Extrusion Hungary, Evosoft Hungary, Auchan Magyarország, SIIX Hungary Kft, SMR Automotive, Europ Assistance, Hungaropharma Zrt, Generali Biztosító, Groupama Biztosító Zrt., UNIQA Raiffeisen Software Service Kft, Műegyetemi Hallgatói Kft, Bajai Szakképzési Centrum, Egyenlő Esélyekért Alapítvány, Kispesti Nevelési Tanácsadó, egyéni vállalkozók, magánszemélyek

0
különböző szervezet
0
kollégájának fejlesztése
0
szakmai órában

RÓLAM MONDTÁK

RÓLAM

Munkám során egyének, csapatok és teljes szervezetek fejlesztésével foglalkozom. Szervezetfejlesztőként 7 éven át dolgoztam egy piacvezető szervezetfejlesztő cég munkatársaként.

2017-ben egy társammal megalapítottam a Lélek Központ – Pszichológiai és Tanácsadó Központot, ahol egy 8 fős csapatnak vagyok a vezetője.

Tagja vagyok a Magyar Tranzakcióanalitikus Egyesületnek (HATA), az Európában működő TA egyesületnek (EATA), a nemzetközi TA egyesületnek (ITAA) és a világ nemzeteit összekötő online TA egyesületnek (WOTAA). Tagja vagyok a Csoportanalitikus Kiképző Társaságnak (CSAKIT). Munkám során ezek etikai kódexének megfelelően dolgozom.

Önkéntesként részt veszek a tranzakcióanalitikus kutatásokat és gyakorlatot tartalmazó folyóirat (IJTARP) absztraktjainak magyarra fordításában, ezzel is elérhetőbbé téve hazánkban a TA-s szakirodalmat az érdeklődők számára. A folyóiratban saját publikációm is megjelent, mely magyar nyelven is elolvasható honlapom Tudástárában.

Szabadidőmben leginkább a sport, a gasztronómia és a színház, ami feltölt.

1
3
2
6
5
4

TANULMÁNYOK

Psychological Intelligence Foundation – Egyesült Királyság

2023-tól, nemzetközileg akkreditált TA szakember képzés és szupervízió, képzésben lévő Transactional Analysis Practitioner (ICTAQ)

Magyar Tranzakcióanalitikus Egyesület

4 éves nemzetközileg akkreditált TA szakember képzés, szupervízió és önismeret

Csoportanalitikus Kiképző Társaság

2 éves csoportvezető képzés, szupervízió és önismeret, csoportvezetői képesítés

CX-Ray Kft.

Hálózatkutatás oktatás
Teljesítményértékelés kurzus

Selye János Magatartástudományi és Magatartásorvoslási Társaság

Williams Életkészségek – Stresszmenedzsment technikák facilitátori képesítés

National Guild of Hypnotists

Hipnózis és relaxációs technikák képesítés

Szent István Egyetem

Közgazdász emberi erőforrások szakon – Vállalati tanácsadás szakirány

IDŐPONTFOGLALÁS

Foglalj le velem egy első, ingyenes, online megbeszélést! Kérdés esetén fordulj hozzám bizalommal a lap alján található elérhetőségeken.