Ez a program egy transzformatív utazás lehet minden formális (vagy nem formális) vezetői szerepben lévő embernek. Ezen a programon keresztül a vezetők megismerik saját személyiségükből eredő erősségeiket és csapdáikat, hogy azt követően már kezelni tudják azokat. Így erősebb kapcsolati készségekre tehetnek szert és megerősödhetnek a vezetői szerepükben. Ez a program hasznos lehet friss vezetőknek, azonban tapasztaltaknak is, ha megújítanák vagy még magasabb szintre emelnék emberekkel kapcsolatos készségeiket és ehhez szívesen hívnák segítségül a pszichológiát. Ahogyan korábbi résztvevők mondták: „úgy tanulhatunk akár már ismerős vezetői témákról is, ahogyan még nem gondoltunk rá”. Ez azért lehetséges, mert a program a tranzakcióanalízis (TA) elméletére és gyakorlatára épül, ami egy mély pszichológiai ismeretet ad különböző vezetői témákról. A TA egy sokoldalú eszköz, amely a vezetők segítségére lehet abban, hogy fejlesszék készségeiket, javítsák hatékonyságukat, és elérjék céljaikat. E program során a TA-s modellekkel segítek abban, hogy a résztvevők jobban megértsék önmagukat és másokat, hatékonyabban kommunikáljanak, és produktívabb munkakapcsolatokat alakítsanak ki, Így egy olyan eszközt kapnak a kezükbe, aminek segítségével megérthetik, miért akadnak nehézségeik és miért alakulnak úgy a dolgok, ahogy. Mindezt a tréningsorozatot követően is használni tudják majd, amikor már nem dolgozik velük a szakember. Közben egyre nagyobb önismeretre tehetnek szert és egyre több megoldási lehetőség válik elérhetővé számukra, amik már jobban működnek, mint amiket azelőtt használtak. 

 

A program felépítése

  1. Alkalom (0,5 nap) – Fejlődés, változás – Megerősítő, elköteleződés építő workshop / Igény esetén közös alkalom a felettesekkel
  • Én, mint vezető – Egymás vezetői erősségeinek, erőforrásainak közös beazonosítása, hogy felismerjék, milyen személyes tulajdonságukra támaszkodhatnak leginkább.
  • Fejlődési ciklusok – Min megy keresztül az ember, miközben fejlődik? Hogyan ismétlődik ez a ciklus újra és újra életünk különböző területein? Hogyan tudom ezt felhasználni új belépő kollégáim támogatására, mentorálására? Hogyan tudom használni a változások kezelésére?
  • Hol tartok most a fejlődési ciklusomban, mire van szükségem, hogy tovább tudjak fejlődni? Mit várok ehhez a környezetemtől, a vezetőimtől, mit a csapatomtól?
  1. Alkalom (0,5 nap) – (Ön)motiváció
  • Az előző alkalom óta felmerült tapasztalatok megosztása.
  • Milyen pszichológiai “éhségeink” vannak, amik ha nem teljesülnek, demotiváltak leszünk?
  • Hogyan bánunk a figyelmünkkel (a TA-ban ún. stroke gazdálkodás)?
  • Milyen elismerés mintáink vannak, hogy motiváltak legyünk és hogyan érdemes használni, hogy másokat motiváltan tartsunk?
  • Visszajelzés adás, fogadás gyakorlata.
  1. Alkalom (0,5 nap) – Kapcsolatok kezelése
  • Az előző alkalom óta felmerült tapasztalatok megosztása.
  • Munkastílusok, egyéni hajtóerők megismerése.
  • Melyek a személyiségünkből eredő csapdák, melyek az erősségek? Hogyan kezeljük saját magunk és mások munkastílusait?
  • Különböző kommunikációs csatornák (a TA-ban ún. énállapotok) megismerése – Melyik munkastílus melyiket preferálja? Személyiségadaptációk, AP3 eszköz megismerése
  • Az egyes munkastílusok által preferált figyelem típusok beazonosítása.
  1. Alkalom (0,5 nap) – Teamwork
  • Az előző alkalom óta felmerült tapasztalatok megosztása.
  • A kapcsolatok kialakításának folyamata és annak felismerése, hogyan lehet “kitölteni” a közös időt egy munkahelyen (és a magánéletünkben…). Csapatelemzés, melyikben tartózkodunk sokat, melyikben keveset? Van-e változtatási igény?
  • Pszichológiai játszmák, mi van a hátterében, miért csinálják minden szervezetben?
  • Hogyan ismerjük fel, hogyan kezeljük?
  1. Alkalom (0,5 nap) – Integráló alkalom, záróceremónia / Igény esetén közös alkalom a felettesekkel
  • Az előző alkalom óta felmerült tapasztalatok megosztása.
  • Honnan indultam, hova jutottam? Felismerések összegzése.
  • Sikerek megünneplése.
  • Programzárás, “Master of People Skills ©” oklevél átadás mindazoknak, akik sikerrel teljesítik egy vezetői napló elkészítését a program során.

 

Árképzés

150 000 Ft / 0,5 nap

 

Kiegészítő lehetőség

Némely ügyfelem megnyitja a vezetőinek az egyéni coaching lehetőségét is a program során. Bővebben: https://lovasszabolcs.hu/szolgaltatasok/egyeni-fejlesztes/

 

Visszajelzések korábbi résztvevőktől

„A tréning eredménye, hogy jobban tudom elemezni a kapcsolataimat a kollégákkal. Úgy érzem, most már képes vagyok megfelelő kommunikációs stílust választani az adott emberhez vagy helyzethez illően.”

„A tréning hatására már jobban megértem a saját magam és a kollégáim érzéseit különböző szituációkban, olyan helyzetekben is, ahol azelőtt ez elképzelhetetlen lett volna, mert csak bosszankodtam.”

„Vezetőként 1 ötlet mindig volt a fejemben, hogyan oldjak meg helyzeteket. A képzést követően, ma már 3-4 megoldási alternatívám is van!”

 

Érdeklődés és a program megrendelése a hello@lovasszabolcs.hu címen lehetséges.