A képzésről

Ez az online képzés sorozat azoknak szól, akik érdeklődnek a TA alkalmazása iránt szakmai szerepükben, mint gyakorló terapeuták, coachok, tanácsadók, trénerek, pszichológiai tanácsadók, menedzserek, vagy bármely olyan szerepkörben dolgozók, amiben mások fejlődését segítik elő. Ami még fontosabb, hogy egy olyan programot tervezünk, amelynek keretében az emberek megtanulhatják a TA-t, de nem úgy, ahogyan azt gyakran tanítják (mintha hippik lennénk az 1960-as évek Kaliforniájában…).

Ez a sorozat remek belépő alkalom elindulni a TA képzésben, azonban hasznos kiegészítése bármilyen szintű, már megszerzett TA tudásnak és mindegyik TA képesítés megszerzésébe beszámítható (lásd lejjebb). A részvétel díja webináriumonként mindössze 15 000 forint. A képzés magyar tolmácsolással kerül megvalósításra.

A webináriumok sorozata minden hónapban a TA különböző aspektusait fogja tárgyalni – például azt, hogy hogyan lehet a TA-t etikusan és hatékonyan alkalmazni (bármely alkalmazási területen) az egyéni fejlődés és a gyermekkor hatása; az interakciók és, hogy hogyan alakítunk ki kapcsolatokat; mi történik a csoportokban, beleértve a családokat is; a különböző típusú szervezetek dinamikái, valamint a hatalommal és vezetéssel kapcsolatos jelenségek. A résztvevőknek lehetőségük lesz arra, hogy előre jelezzék az érdeklődési körükbe tartozó konkrét témákat és a képzés tartalma e mentén kerül véglegesítésre.

Julie a képzésén minden alkalmazási területről jelen vannak résztvevők, nem csak egy terület képviselteti magát. Ez nagyon fontos, mivel minden TA szakembernek kell valamilyen elképzeléssel rendelkeznie minden típusú alkalmazásról. Az ügyfelek nem szépen csomagolt követelményekkel érkeznek hozzánk, és nekünk eleget kell tudnunk ahhoz, hogy eldönthessük, mi vagyunk-e a megfelelő személy, aki segíthet nekik. E mellett a különböző tapasztalati szintek együttes képződése segít emlékeztetni a haladókat arra, hogyan viselkedjenek azokkal, akik kevesebb pszichológiai elméletet ismernek, és ezzel párhuzamosan példát is nyújtanak a kezdők számára.

A képzésbe az év folyamán bármikor be lehet csatlakozni.

A képzés időpontjai és konkrét témái ide kattintva olvashatók.

Szuper-vízió

A tranzakcióanalitikus kompetencia kialakítása magában foglalja a szuper-vízió igénybevételét. (Julie a kötőjelet azért használja, hogy jelezze, hogy az ő szerepe az, hogy segítsen neked abban, hogy saját „szuper” vagy „meta” perspektívád legyen arról, amit csinálsz, nem pedig az, hogy olyan legyen, mint a felettesed egy vállalatnál, aki megmondja, mit csinálsz rosszul.) Annak érdekében, hogy a díj reális legyen a magyarországi résztvevők számára, Julie szupervíziós díja a te saját átlagos órabéred + annak 50%-a. Julie azt kéri, hogy te mondd meg neki, hogy mennyi ez az összeg – pénzügyi dokumentációra nincs szükség. Ha fordítási igényed van, még a foglalás előtt keresd bizalommal Lovas Szabolcsot a hello@lovasszabolcs.hu címen.

Szuper-víziós időpontot ide kattintva foglalhatsz. 

TA szakember képesítés

Felhívjuk a figyelmed, hogy részt vehetsz ezen a programon, függetlenül attól, hogy szeretnél-e TA képesítést szerezni vagy sem. Fontos tudnod, hogy a TA képesítések csak a TA-s közösségen belül jelentenek bármit, azon kívül nem ismerik el őket. A TA képesítések megszerzésének „legjobb” oka az, hogy tudd, hogy a TA-s szakmai kollégáid megerősítették, hogy elértél egy bizonyos kompetenciaszintet a TA alkalmazásában. Julie és néhány kollégája alternatív képesítéseket indított, hogy segítsen ebben. Reméljük, hogy néhányan meg akarják majd szerezni a képesítéseket, mert ez emeli a TA alkalmazásának színvonalát, de még egyszer nyomatékosítjuk, hogy ez nem feltétele a webináriumokon való részvételnek.

A képzési sorozatban való részvétel minden TA képesítés megszerzésébe beszámítható (EATA/ITAA/ICTAQ). Julie és csapata az ICTAQ folyamatos értékelési rendszerét használja arra, hogy eljuttassa a képesítések megszerzéséig a szakembereket. Ez a szervezet magas elméleti és gyakorlati kompetenciát igazoló TA Practitioner, TA Advanced Practitioner és TA Master Practitioner képesítéseket kínál a szakemberek számára, e mellett pedig vezetők számára TA Manager, TA Advanced Manager és TA Master Manager képesítéseket.

E képesítések előnyei:

– A képesítések lépésenként, fokozatosan elérhetők (nem pedig kb. 7 év elteltével egy 24 000 szavas dolgozattal zárul, ahogy a hagyományos képesítések)

– Mindegyik a kompetencia értékelésén alapul – nincs vizsga, egy portfóliót nyújthatsz be a munkádról, néhány hangfelvétellel és egy reflektív leírással.

– Nincsenek óraszámkövetelmények, mivel az emberek különböző módon tanulnak, és nem minden országban vannak képzett TA oktatók (különösen nem mind a 4 területen, amihez a hagyományos képesítések esetében ragaszkodnak).

– Megválaszthatod a saját szakterületedet, ahelyett, hogy pszichoterápiás, tanácsadási (senki sem tudja, miben különbözik ez a terápiától), oktatási/nevelési vagy szervezeti területre kényszerítenének (e mellett az ITAA/EATA nem kínál lehetőséget coaching vagy menedzsment képesítés megszerzésére sem)

További információk e képesítések megszerzéséről az ICTAQ kézikönyvben találhatók.

További információ Julie Hay-ről

Julie tapasztalata és TA képzettsége a legkülönbözőbb kontextusokat tükrözi. Számos szervezetnél volt alkalmazott és/vagy vezető (regionális és nemzeti kormányzati szolgálat, mérnöki terület, gyártás, olajipar), e mellett szervezetek belső és külső trénere és tanácsadója volt. Korábban egyéni és csoportos pszichoterapeutaként dolgozott börtönökben. Továbbra is foglalkozik magánügyfelekkel coaching és pszichoterápiás munkák során, miközben több webinárium sorozatot is tart, valamint mentorál és szupervíziót biztosít azoknak, akik meg akarják tanulni a TA-t, hogy maguk is használni tudják azt szakmai szerepükben.

Julie hazánkban a legmagasabban képzett TA szakember. Nemzetközileg akkreditált Oktató és Szupervízor Tranzakcióanalitikus (TSTA) minden lehetséges területen (tanácsadási, szervezeti, pszichoterápiás és oktatási/nevelési területeken) a Nemzetközi és az Európai TA Szövetség (ITAA/EATA) által; valamint TA Szakember Mester Képző/Szupervízor és TA Mester Szupervízor a Nemzetközi TA Képesítési Központ (ICTAQ) által. Emellett NLP (neurolingvisztikus programozás) mesterképző és engedélyezett oktató; akkreditált európai tanácsadó; a Brit Tanácsadási és Pszichoterápiás Szövetség akkreditált tagja; az Egyesült Királyság Pszichoterápiás Tanácsának pszichoterapeuta tagja; a Brit Menedzsment Intézet okleveles menedzsere; és az Egyesült Királyság Személyzetfejlesztési Intézetének okleveles tagja. Jelenleg a Chesteri Egyetem vendégprofesszora, korábban pedig a Middlesex Egyetem vendégprofesszora volt 2012-2018 között; MPhil-fokozatot szerzett menedzsmentből és MSc-fokozatot TA-pszichoterápiából.

Adminisztráció

Kérdés esetén fordulj bizalommal a képzés szervezőjéhez Lovas Szabolcshoz (hello@lovasszabolcs.hu ) vagy közvetlenül Juliehoz  (julie@juliehay.org).

Regisztráció a programokra lehetséges az oldal alján vagy ezen a linken: https://forms.gle/tirEQeasSV3uH5MD6

A regisztrációt követően elküldjük számodra a képzésre vonatkozó szerződést, a Zoom linket és a számlát.

Ha a képzési sorozatra nem szeretnél regisztrálni, azonban további, rendszeres, ingyenes programjaink érdekelnek, iratkozz fel a lenti űrlapon!